Miért érzem úgy, hogy nem szeret már?
Ha így van, miért nincs annyi benne, hogy elém álljon és a szemembe mondja?
Ha szeret, miért nem én vagyok az első és legfontosabb az életében?
Miért csak a karrier, barátok , család után negyedikként rúghatok csak labdába?
Lesz valaha olyan, hogy esetleg előrébb kerülök a prioritási listán?
Mikor?
Hogyan lehetnék így boldog?
Miért nincs soha mondanivalója nekem?
Amikor mondom, hogy nem vagyok jól, egész nap szorongtam és végre alvás közeli állapotban vagyok, miért kell bennem újra felkorbácsolni a nyomort? Miért nincs az állapotomra tekintettel ilyenkor? Miért kell újraéleszteni bennem az éppen lecsendesülő szorongást?
Máskor miért olyan jó? Miért érzem kerekebbnek vele a világot?
Miért veszi természetesnek a létezésemet? Miért gondolja, hogy én bármit kibírok?
Miért várja el, hogy ugyanolyan legyek, mint ő?
Miért kell nekem állandóan készenlétben rá várni, ez miért nem kölcsönös?
Ha ezek vannak, miért teszek bele ennyi munkát? Miért dolgozok magamon? Miért áldozok föl annyi mindent, ha ő ugyanezt nem teszi meg?
Van, amikre találok mentséget, mentegetem magamban, hogy ezt ezért csinálja, azt amazért. Miért adok neki annyi minden miatt felmentést? Megérdemli?
És mégis miért vagyok ezek után én hisztis, féltékeny barátnőnek titulálva?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése