Azóta görcsben van a gyomrom. Az első fejezetek még az iskolában vannak, tanévzáráskor. Ezt hallgatva egyre fokozódott bennem az életem során megélt szorongások emléke. Biztos van rá magyarázat a pszichológiában, hogy korábbi stresszes helyzeteket lélekben szinte újra megél az ember.
Lassan, de biztosan jutok el arra az elhatározásra, hogy szeretném valahogy kidolgozni magamból ezeket az elfeledettnek hitt, eltemetett eseményeket. Nem szeretném, hogy hétköznapi pillanatokat a múltbéli negatív érzéseim, érzelmeim beárnyékolják a jelent.
Májusban már vol egy ilyen bejegyzésem, ahol visszatekintve leírtam néhány régi történetet, talán célszerű valami hasonló vonalon elindulnom. Nem tudom.
Abban biztos vagyok, hogy mostantól kicsit tudatosabban szeretném szemlélni magamat, az életemet, mert attól, hogy tudomáson kívül próbálom hagyni, ezek a nyomok nem tűnnek el. Rám nehezednek, terhelnek, lesúlyoznak.
Ahelyett, hogy megpróbálnád elnyomni és küzdeni ellenük, próbáld meg megérteni őket, akár a legkorábbi emlékeidig. Mit éreztél, miért éreztél, mi váltotta ki. Ha érted magad, és a mostban jelen van az a bizonyos szorongás/rossz érzés, akkor első lépésként legalább látod, mi az oka. Nem kell haragudnod magadra, amiért már megint így érzel, egyszerűen konstatálod: igen, ez és ez történt, ezért és azért rosszul érzem magam, megértem, tudomásul veszem. Hogy dolgozz ezeken a sérüléseken, az már egy következő szint, de szépen lassan ahogy megérted az összefüggéseket, valahogy begyógyulnak majd a sebek.
VálaszTörlésJaaaj Sarkifény, úgy örülök neked itt! Remélem jobban vagy :)
TörlésKöszönöm a megerősítést, úgy érzem jó úton haladok az önmagammal való megbékélés felé.
A kérdéseid mindig segítenek, szóval ezt a hármat is most kiírom postitre.
Tényleg az idő, ami legjobban segít, próbálok türelmes lenni.
Jajj, a Tüskevár eleje nagyon horror, és ezért is szeretem annyira Fekete Istvánt, mert elnőttként neki is kristálytiszta emléke volt arról, amit még utána sok évtizeddel is űznek az iskolában, ami egyszerűen képtelen kikopni, mert a mostani tanárokat is terrorban nevelték, ők is ebben nevelnek. :(
VálaszTörlésBorzasztó, szerintem mindenkinek, aki állami iskolában nevelkedett van legalább egy olyan emléke, amitől hányingere lesz, mindegy mennyi év telik el azóta.
Egyetértek Sarkifénnyel, könnyebb feldolgozni őlet, ha felszínre hozod, megéled újra, és megpróbálod megérteni. Mocskosul fájdalmas, de megéri.
Szerintem nem csak a tanárok elnyomó-elnyomott viszonyának megfordulása a saját életükben az oka ezeknek. A 12 év alatt, amíg az ember iskolás, teljesen reális, hogy vannak sérülékenyebb időszakai, amikor ha nem iskolában lenne, akkor az a másik közeg lenne rá ilyen mély hatással.
TörlésAbban egyetértek, hogy vannak sérülékeny időszakai azoknak az éveknek amíg az ember kikerül az iskolából.
TörlésUgyanakkor én azért javarészt a magyar oktatási rendszert hibáztatom. Mert nem arra megy ki, hogy a sérülékeny időszakokban támogassa a gyerekeket.
Látom az osztrák iskolában felnőni Ladó gyerekeit, és amikor Somának olvastuk pont a Tüskevárat, nem tudta elképzelni, milyen az, amikor Kengyel feleltet. Kérte is, hogy ezt a könyvet ne olvassuk tovább, ő ezt nem érti, nem is szeretné hallani. Tiszteletben tartottuk a kérését.
Mi sem tudjuk elképzelni, milyen az, amikor a gyerekek hétvégére nem kapnak házifeladatot, mert a "hétvége arra van, hogy a gyerekek pihenjenek".
Másfelől, pont amikor elkezd kamaszodni az ember, hormonálisan teljesen kiakad a szervezete, akkor várják el tőle, hogy döntse el, mi lesz, ha nagy lesz, felvételizzen, álljon be a versenyistállóba, különben senkise lesz belőle. :(
Ezért tartom én támogatandónak az angolszász világban terjedő gap year jelenségét. Így utólag tudom, 2 év csúszással a hátam mögött, hogy nekem hasznos lett volna. Persze végül nem bánom, hogy így alakult, visszatekintve könnyen okos már az ember.
Törlés