Hát szóval. Lelkileg nem vagyok épp a helyzet magaslatán. Szomorú és csalódott vagyok. Ma felkelni és enni sincs kedvem. Tegnap muszáj volt, jött a húgom. Elfáradtam, és nyomaszt az is, hogy alig voltak felszabadult boldog pillanataim az elmúlt 9 hónapban. Közben jön az önvád, hogy hosszútávon ez milyen hatással lesz majd a babára. Aki egyébként tökéletesen jól van és pontosan akkora, amekkorának ennyi idősen lennie kell. De erről pozitív visszajelzést sem a magán sem az állami egészségügyben nem kaptam, csak a szorongásomat erősítették meg.
Gy. sincs jól, valószínűleg ez sem segít, hogy jobban legyek, mert aggódom érte és amúgy is azt érzem, hogy nem tudok a támasza lenni és mellette állni 100 százalékosan. Közben próbálom maszkolni a saját lelkivilágomat előtte, nehogy miattam még rosszabbul. legyen.
ez jó nehéznek tűnik, sajnálom! van valaki a kornyezetedben, aki
VálaszTörlésempatiaval, itelkezestol mentesen, szeretettel meghallgat? de az is jo, ha itt megosztod, ami nehez ❤️. nagyon szoritok neked! az nem jo, hogy Gy. nincs jol 😔 lesz, aki be tud segiteni, amikor megszuletett a kisbabad?
Gy. itthon lesz az első 2,5 hétben, aztán dolgozik kicsit, de decemberben újabb 3 hetet szabin lesz január elejéig.
Törlésúgy volt, hogy Gy.anyukája főz majd ránk az első két hétben, utána pedig anyukám költözik ide egy kis időre....
Gy. szüleinél az asztalos megcsúszott a konyhabútorral, és a kiírt dátum hetében tud menni beszerelni. anyukámnál meg soha semmi nem biztos, jobb arra a segítségre nem számítani. a húgom már mondta, hogy szóljunk, ő szívesen jön amikor tud,ha csak annyit is hogy körbrporszívózza a lakást, de azért ő is dolgozik és egyetemre jár. szóval a gyakorlati dolgokkal így állunk, valószínűleg a főtt étel rendelős lesz, a bevásárlás házhoz jön.
lelkileg? a pszichiáteremnél voltam tavasszal, amikor kiderüt, hogy babát várunk, és gondoltam ő is kap majd körSMS-t a szülés után, ha nagyon nagy gebasz lenne, akkor ne csak a semmiből állítsak be hozzá.
szerencsére van a családban, aki nyáron szült, szóval elég frissek az emlékei és 2 kicsi mellett is egészen akadozásmentesen tudunk chatelni. azt hiszem, mivel vele angolul kommunikálunk, ez segít engem is kicsit eltávolítani és külső nézőpontból nézni a saját életemet. de szerintem az is segít, hogy ide ventillálok.
Az jó, hogy a férjed otthon tud maradni, kívánom, hogy a babátok hagyjon benneteket pihenni, éjszaka pedig (valamennyit) aludni, biztos minden rendben lesz. Muszáj elengedni dolgokat (kaja, takarítás), csak az a lényeg, hogy nektek a lehető legjobb legyen, a többi meg le van ejtve. Ági
VálaszTörlés💕
Igyekszünk erre törekedni, most nem a házimunka az elsődleges, hanem a túlélés.
TörlésSztem meg az is tud segiteni, hha fagyaszthato kajakat lefozol es betarazod a melyhutobe (ha van hely). Bolognai szosz, porkolt, kremlevesek - nem tudom mit szerettek; de az is eleg nagy segitseg hha csak elo kell kapni es kifozni hozza 10 perc alatt egy rizst/tesztat.
VálaszTörlésAmugy meg ventillalj ide, szivesen kommentelunk, hatha az is segit egy kicsit.
Köszi ❤️
TörlésAz ötlet nem rossz, valamennyi lecsó és pörkölt van a fagyóban és a rummo üveges bolognai szósza isteni. Szerencsére van tefal levesfőzőnk, abba is elég bedobálni mindent. De tök őszintén, annak ellenére, hogy lételemem a konyha, most ez a legelső, amit teljesen elengedtem. Szerencsére Gy. sem teljesen elveszett, de az első pár hét szerintem őt is sokkolni fogja, elég lesz neki a dm-be, brendonba rohangálni… Most nem prioritás a házikoszt, jó a menzajellegű ételkiszállítás is, csak legyen valami melegétel.
Meg az jutott eszembe; hogy engedd ezt kialakulni. Siman lehet, hogy szuper jol leszel szules utan, a baba sokat fog aludni es lesz kedved akar otthon tenni-venni. Ez tokre nem kizart. Ha meg ugy erzed, hogy pihenni kell, akkor majd johet a kajarendeles.
VálaszTörlés(A rohangalast azt mindkepp skippelnem, mert nem tudok olyan kisbabas cuccot elkepzelni, amit ne lehetne megrendelni - es a Brendon is kiszallit. Ne aggodj elore, bele fogsz jonni, ki fog alakulni az uj rendszer!)