Az idei januárról

 összességében elmondhatom, hogy elégedett vagyok. Magammal, az élettel.

Test

Itt van hová fejlődnöm, elengedtem magam, ide fektettem be a legkevesebb időt és energiát. Jó lenne felvenni a fonalat mozgásügyben, nem nagyon van kedvem maszkban sportolni, a helyszínre jutni, eléggé bepunnyadtam. Persze, tudom, sportoláshoz nem kell, de kicsit nem hiszem el magamról, hogy a tempós gyaloglásomat a közteres meg a rendőr megértené, hogy tényleg e célt szolgálja. Nem az a hagyományos értelemben vett mozgásforma, nem tudná hova tenni. Az evéssel is kell kezdeni valamit, a vizsgaidőszak miatt lazultam, főleg azért, mert örültem, ha a stressz miatt bármihez volt gyomrom, de az időhiány sem volt utolsó szempont. A hónapban többször is kilakkoztam a körmöm, ami határozottan lendített a közérzetemen. És végre a mi évfolyamunk is sorra került az oltásnál.

Lélek

Misén jó régen voltam. Lenne kedvem, de borzalmas a szorongásom, hogy senkiben nincs annyi, hogy betartsa a távolságot, a nyakamba lihegnek és ettől frusztrált leszek. Továbbra is úgy vagyok vele, hogy ennyit nem ér, hogy tönkremenjek mások miatt. Olvastam viszont sokat a Bibliát, Ann Voskamp-tól az Ezernyi ajándékot, amibe az elején belevetettem magam, de ezt nem lehet együltő helyemben lenyomni, szóval elkezdtem apró falatokban, lépésenként haladni. Hálás vagyok azért a sok mély és tartalmas beszélgetésért, ami ebben a hónapban is megadatott.

Szellem

Rengeteget tanultam, gyakorlatilag az egész hónapot vizsgázással töltöttem. Lehetett volna még jobban is, de arra büszke vagyok, nálam már ez is haladás, hogy egyetlen tárgyból sem mentem harmadszorra vizsgázni. Édesanya és Gy. is sokat foglalkoztak velem, ciki vagy sem, nekem kellett az ő segítségük így egyetemistaként, egyedül nem ment. Emellett szerencsére elolvastam 5 könyvet, nyilván nem most volt itt az ideje a komolyabb, nagyobb lélegzetvételű Hochliteratur-nak, többnyire populáris és egy önsegítő könyv volt terítéken.

Emberi kapcsolatok

1 hónap kihagyás után, ami karácsony és a hazajövetelünk közt eltelt, jutott idő a családra is. Különösen fontos volt, mivel a húgom még itthon van, vele valószínűleg nyárig nem találkozunk. Eredetileg mentünk volna látogatóba, a vírus miatt viszont nem remélek lazítást, vagy mire lehetne, addigra vizsgaidőszak jön. Gy-vel rettentő hullámzó volt, nem mondanám ezt egy irigylendő idilli időszaknak, az amplitúdó is hatalmas volt: a mostazonnalházasodjukössze, mirevárunnehúzzuktovább és a mitkeresittezazember, nemisbírnámelviselniinkábbszakítsunk végletei között ingáztam, ami meglehetősen megviselt. Igyekezett ő, főzött, amíg tanultam, segített erőn felül a tanulásban, amikor azt kértem, gondolom szívesebben pihent volna az egész napos labormunka után. A baráti kapcsolataimban nagyjából hárommal teljesen naprakész vagyok, a többiek lemorzsolódtak idővel (az elmúlt 5-1,5 év alatt a gimi óta és a passzív félévek miatt).

Most így visszaolvasva a leírtakat, talán nem jön át annyira mit is érzek valójában, a tények nem adják át azt a teljességet, ami a szívemet betölti.