Sziasztok!
23 éves vagyok és képtelen a rendszerességre. Vagyis egy dolog mutat nálam periodicitást: az önszabotázs. Szeretnék végre megváltozni.
Fejben pontosan tudom, mit és hogyan kellene tennem, kezemben az összes eszköz, amit nem használok vagy nem tudok használni.
Szerintem túl magasra teszem a lécet és ezen a szinten már úgy vagyok vele, hogy belefér a kudarc. 3 'k' betűs szó, 2 szóösszetétel, ami ellentétnek hathat első olvasatra, mégis nálam kéz a kézben járnak. Rettegek a sikertelenségtől, mégis a legnehezebb felől közelítek minden feladathoz, hiszen itt a cél el nem érése az én fejemben már nem tűnik vereségnek, megengedett energianívó.
Napok óta fogalmazgatok magamban egy témával kapcsolatban, de így fejben nem igazán jutok dűlőre magammal. Pár hete dolgozik bennem a felismerés, hogy mennyire nem tudom betartani a magamnak tett ígéreteimet, zavar. Bármi, amit elhatározok az egyik nap, aznap még csinálom, lelkes vagyok, előkészítek mindent másnapra, hogy könnyebben menjen a fogadalmam meg/betartása és akkor onnantól kezdve mehet is a kukába minden, nyomtalanul eltűnik belőlem. Jártam így már:
- fogyással,
- sportolással,
- több zöldség fogyasztásával,
- kevesebb hús / zsír / szénhidrát evéssel,
- olvasással,
- rendrakással,
- takarítással,
- naplózással, hálanaplóval, határidőnaplóval,
- tanulással,
- gyakorlással a zeneiskolai órára,
- szépségápolási rutinnal,
- boldogságpillanatok gyűjtögetésével,
- spórolással,
- pénzköltéssel (amikor tényleg rászántam magam arra, hogy akkor kényeztetem magam és vásárolok),
- bármilyen rutin bevezetésével,
- kevesebb telefonnyomkodással,
- és sorolhatnám még...
És hogy érzed, segítene egy külső nézőpont, vagy inkább csak "hangosan" is végig akartad gondolni?
VálaszTörlésIgen segítene, szívesen meghallgatom.
TörlésNLP-ben van egy érdekes technika, amit a cél ökológiájának neveznek: mielőtt eldöntöd, hogy valamit meg szeretnél csinálni, megkérdezed róla saját magad, hogy mik lesznek a következmények, és tényleg, minden egyes részed szeretné-e ezt, és ha nem, akkor mi az ellenvetése (és tényleg végighallgatod, végiggondolod a saját reakcióidat). Én általában már itt megakadtam, *mindig* volt ellenvetés, mindig volt félelem (és emiatt utána önszabotázs is, amikor "izomból" megpróbáltam átnyomni az ellenkező részeken a változást). Pár kérdés még, amit lehet, hogy érdemes feltenned magadnak:
Törlés- Ha végiggondolod, hogy mi a célod, amit el akarsz élni, akkor megvan hozzá az az erős motiváció is, hogy miért akarod?
- Ha megvan a cél, utána lefordítod napi, konkrét cselekvésekre?
- Van egy reális, belátható célpont, ameddig eljuthatsz, vagy inkább csak a jövőben egy ideális állapot?
- Ha sikerül elérned egy célt, akkor elégedett szoktál lenni magaddal, büszke vagy magadra, megjutalmazod magad, vagy csak fejben kipipálod, és lépsz tovább a következőre?
- Megvan,hogy mi a legfontosabb, mi a prioritás, vagy sok mindennel akarsz párhuzamosan haladni?
- Hogy reagálsz rá, ha elcsúszol valamivel, mit mondasz ilyenkor magadnak? Elengeded ilyenkor az egészet, vagy vissza tudsz térni az eredeti célhoz?
- Volt már olyan, hogy valamit könnyen el tudtál érni? Ha igen, akkor ott mi volt a különbség a többihez képest, amikor nem sikerült?
És még egy dolog, bár ez eléggé táv-elemzés, előre is bocsi:
TörlésNekem úgy tűnik, ez egy játszmád saját magaddal: amikor kitűzöd az eleve elérhetetlen célt, és azt mondod, ezért belefér a kudarc, a lelked mélyén azért nem reménykedsz benne, hogy szuperhős leszel, és mégiscsak tudod teljesíteni a lehetetlent? És bár azt mondod magadnak, hogy okés (vagy elkerülhetetlen) hibázni, amikor tényleg megtörténik, akkor annyira rossz, hogy tudomást se veszel róla, lesöpröd, a céllal együtt? Szoktad hagyni tudatosulni, amikor eltérülsz? Egyébként belefér az énképedbe, hogy te olyasvalaki vagy, aki néha hibázik, de ez oké? Hogy bánsz ilyenkor magaddal? (érdemes kihangosítani az első, spontán gondolataidat, nagyon durva tud lenni, főleg, ha belegondolsz, hogy bárki mással saját magadon kívül beszélnél-e ilyen stílusban, és ha igen, eltűrnék-e)
A 2-3. kérdésnél akadok el, szerintem és a legközelibb, legőszintébb kontrollszemély (alias Gy.), szerint is reálisak a napra lebontott kis céljaim, elérhető végcélokkal. Az élet nagy kérdéseiben nincs problémám az elköteleződéssel, párkapcsolati szinten, se szakmai hivatás terén, ezekben kitartó és megingathatatlan vagyok, amik általában az elérhetetlen kategóriába esnek sokszor az ismerőseimnél. Pont ezért bosszant, hogy apró dolgokban nem hogy hiányzik belőlem ez az eltökéltség, de még lázadni is kezdek a saját szabályaim, vállalásaim ellen. És valahányszor nem görcsösen akarom, hanem hagyom hogy úgy menjen magától, általában megy. Amikor nem húzok kereteket magamnak, akkor úgy természetesen a szerintem "jó" és "helyes" módon létezem, amint nem muszáj, iszom eleget, jól eszem, olvasok és sportolok.
TörlésSzia! Teljesen hasonló helyzetből indultam én is, leírom hogy magammal kapcsolatban mire jöttem rá, hátha ad egy hasznos nézőpontot.
VálaszTörlés1. Rájöttem hogy túl sokat vagyok elfoglalva magammal. Sok időt töltök a fejemben, viszont eléggé ismerem magam, a gondolataim körkörösek, nincsenek új "felfedezések", szimplán a magamban merengés is le tud foglalni. Ez kb oda juttatott el, hogy a fejemben megvolt egy csomó dolog, amit el szerettem volna érni, de nehezemre esett a valóságba ültetni dolgokat, mert a saját fejem is pont elég szórakoztató volt számomra. Ez egy idő után frusztrálttá is tett, hogy itt van ez a csomó dolog és nem történik semmi.
2. Találtam egy akkor újszerű és nekem szimpatikus kihívást. 101 dolgot összeszedsz amit 1001 nap alatt szeretnél megcsinálni. A 101 dolog az 1. pont miatt fél óra alatt összejött, utána még sok időt töltöttem ahhoz, hogy jól definiálható célokat faragjak a kezdeti ötletekből. 101 dolog az elég ambíciózus szerintem, ezért sikerült motiváltnak maradnom.
3. Erre a listára felírtam az összes ilyen kis hülyeséget csak rendesen mérhető formában. Pl. szedjem a vitaminjaimat x ideig.
4. Ezután ezek közül egyszerre egyre fókuszáltam. Onnan tudtam, hogy sikerült, hogy hiába járt le a "hivatalos" időtartam, utána is megmaradtak ezek a szokások. Amúgy én azt vettem észre hogy ahhoz hogy automatikus legyen, minimum 3 hónapra van szükségem. És el kellett fogadni, hogy nekem ezek iszonyú nehezen mennek. Amúgy amikor van egy stresszes időszak, akkor azonnal és auomatikusan leépülnek, de elég ideig csináltam őket ahhoz, és elég munkát raktam bele, hogy az legyen az új normális. Amúgy a 2-3 hónap nekem az ilyen 5 perces rutinokra vonatkozott. A nagyobbakat illetően pl. mozgás, na az kb 1.5 év volt, hogy rendesen beépüljön. :D Még hozzátenném, hogy nekem az utóbbi 2-3 évben stabilizálódott az életem. Stabil megélhetés, jó munkahely, párkapcsolat stb. Nem tudom, hogy ezek nélkül ment-e volna.
Összegezve nekem ki kellett szakadni a saját fejemből és keresni egy rendszert ami működik. Persze lehet, hogy neked tök máshol van a dolog kulcsa. :)