Dobby

Photo by Nick Page on Unsplash

Felhangosodott bennem az elégedetlenség, elvágyódom a jelenből, idealizálom a múltat, hogy akkor képes voltam erőfeszítést tenni és a jövőhöz is valami hasonló képzetet társítok. A jelenemben viszont alig engedek meg valamit magamnak, majd, ha letettem valamit az asztalra, majd ha átmentem a vizsgáimon boldog és szabad leszek. Jól tudom, nem fog senki zoknit adni nekem, magamat kell felszabadítanom. Tegnap is vágytam ki a napsütésre, sétálni, de a fejem zaklatott volt a mi van/lesz, ha...-któl. Rettegek, hogy kiesek a tanulásból, vagy tovább folytatom a séta után is az önszabotázst és továbbra sem kezdek neki, pedig a szervezetem tudja, hogy valószínűleg a mókuskerékből való kizökkenésre lenne a legnagyobb szükségem. Valahogy az a kép él bennem, hogy aki úgy igazán tanul, reggel fölkel, reggelizik és nekiül, ebédszünetet tart, de még vacsora után is folytatja, lefürdik és megy aludni. Csak ezt csinálja heteken át, nem pihen, nem szán időt egyéb tevékenységre. Gondolatban ezekhez az elképzelésekhez mérve magam, egyre nő bennem az önvád és önostorozás, hogy erre miért nem vagyok képes. Pedig a válasz erre az, hogy azért mert könyörgöm, nem vagyok gép. 

Sokszor nem merem bevallani, hogy nem tanulok félve az ítélkezéstől, a nekem drukkoló családtagok vélt vagy valós elvárásaitól. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha őszinte lehetnék magammal is és velük, nem kellene becsapnom senkit azzal, hogy úgy csinálok, mintha a tananyaggal foglalkoznék, közben persze egész máson jár az agyam, mással foglalkozom. Nincs szívem bevallani azoknak, akik segítenek nekem pl. főznek, takarítanak helyettem, hogy nekem ne legyen más dolgom, csak tanulni, hogy néha jólesne olvasni egy fél órát, mert épp nagyon nem vagyok hasznos állapotomban. De nem merem elmondani, mert akkor azt fogják mondani, hogy tessék, akkor csináljam magam a főzést, stb.

Összeszedem magamban a pillanatokat, amikor tudatosan hagytam magam kiesni a folyamatból, amikor kényeztettem magam. Forró zuhany után bekucorodtam a puha pöttyös plédem alá egy gyógyteával a kezemben, olvasgattam, finom és egészséges vacsorát készítettem magamnak. Podcastet hallgatva kilakkoztam a körmeimet. Olyan jó lenne azt is leírni, hogy sportoltam, de sajnos odáig sem jutottam el. Mondhatnám, hogy nem túl sok a magamat szeretgetős pillanat, de szeretnék inkább ezekért is hálás lenni. A változtatásra az igény bennem van és nem várom, hogy csettintésre bekövetkezzen.